5 év!

"Augusztus legeslegvégen éppen 5 évesek leszünk,
minekokán az alapító atyák szemét a szentimentalitás
enyhe párája felhõzte be, és arra gondoltak,
hogy legyen valami buli."

(rc5-l 2002.06.28.)

 

Ahhoz, hogy az évfordulót méltó módon :-) tudjuk megünnepelni, egy bulit szervezünk. A helyszín Budapesten lesz. Azért itt, mert közlekedés szempontjából ez van a középpontban és nekünk szervezõknek itt van helyismeretünk. Természetesen, ha valaki aktívan részt tud venni a szervezésben, hogy a Duna vonalán, valahol vidéken legyen a helyszín, akkor az ötleteket szívesen vesszük. Ebben az esetben ide írjon az illetõ.

Az idõpont szeptember eleje lesz. Az STB+ csapat ötlete augusztus végén született és szeptember elején már törtünk a Cyberian égisze alatt. A szeptember eleje mellett szól az is, hogy ekkorra már a nagyobb nyaralások vélhetõen befejezõdnek.

A pontos hely megtaláláshoz szükségünk van olyan adatokra, hogy hányan szeretnétek eljönni, körübelül mekkora összeget tudtok áldozni erre, és milyen idõpont lenne a számotokra megfelelõ? A lenti kérdéssor ezt próbálja megállapítani.

Kérjük, akik biztosan tudják, hogy nem akarnak vagy nem tudnak eljönni NE adjanak választ a kérdésekre!

Reményeink szerint készíteni fogunk jubileumi pólókat is. Ezen hátul egy bignagy embléma (a dnet jól ismert tehene), elõl pedig az STB+ életében bekövetkezett események felsorolása lesz. A pólók ára függ a mennyiségtõl, várhatóan 2-4 eFt között lesz. Ezt a pólót a bulin lehet csak átvenni, ott kell az ellenértékét is törleszteni. Ha nincs elég jelentkezõ, akkor túl drága lenne egy-egy darab, így ebben az esetben sajnos nem gyártatjuk le õket.

A kérdések alapján készült statisztikát és a rendezvénnyel kapcsolatos információkat (ha majd lesznek) itt találjátok.

Biztosan eljönnél a buliba?

___________________________________________
Milyen napon legyen a buli?

___________________________________________
Mikor legyen a buli?

___________________________________________
Hol legyen a buli?



___________________________________________
Milyen árfekvésû legyen a hely?




___________________________________________
Gondot okozna neked a kötelezõ fogyasztás?

___________________________________________
Szeretnél e vacsorázni a bulin?


___________________________________________
Legyen-e zene a bulin?


___________________________________________
Pároddal jönnél?

___________________________________________
Zavarna-e, ha privát vagy nyilvános felvételek (fotó, videó, TV) készülnének a bulin?

___________________________________________
Szeretnél vásárolni az évfordulóra készülõ pólóból?















___________________________________________

Ha igen, akkor töltsd ki a következõket is

Méret A poló szine Mennyiség
Email címed:
Munkád?




___________________________________________
Nemed?

___________________________________________
Fel vagy iratkozva az STB+ levelezési listára?



___________________________________________
Szükséged lenne Budapesten szállásra?


___________________________________________
Mennyit szánnál egy átlagos szállásra egy éjszakára?


___________________________________________
Ha budapesti vagy, tudsz-e szállást biztosítani vidéki csapattársnak?


___________________________________________
2 fõ részére
3 fõ részére